Az elmúlt pár nap eseményei fényében kijelenthetjük, hogy a rendszerváltás óta, még sosem hordozott annyi bizonytalanságot magában a politikai rendszer, mint a következő időszakban fog. A választásoktól ugyan még messze vagyunk, de érdemes szemügyre venni, hogy mik azok a kockázatok, amelyekre már most illik odafigyelni.
Amit jelenleg megállapíthatunk, hogy a Valutaalap egyelőre kiszáll a kormánnyal folytatott játékból, ezzel lépéskényszerbe hozva a hazai szereplőket. Stabilitás, gazdasági környezet, 2014, 2015. Ezek a kérdések határozzák meg jelenleg a magyar politikai rendszer versenyzőit. A következő két elemzés azt mutatja be, hogy: 1, az IMF jelenléte nyújtotta biztonság nélkül jelentősen nő a kormány politikai-gazdasági modelljének az esélye a kudarcra; 2, egy ellenzéki kormányalakítás, ha más szempontból is, de hasonló kockázatokat rejt magában, mint amikkel jelenleg is szembe kell néznie mind a társadalomnak, mind a magánszektornak. (1. rész)
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az IMF jelen formában nem hajlandó folytatni a hiteltárgyalásokat, elsődleges kérdéssé vált, hogy az ország meg tudja-e őrizni a stabilitását a választásokig. Jelenleg ez az egyik legfontosabb kérdés mind a kormány, mind az ellenzék számára. Magyarország az elmúlt időszakban újra kedvezőbb feltételekkel tudta finanszírozni a hiányt, így megtehette, hogy addig próbálja halogatni a tárgyalásokat, amíg csak lehet. Lehetőleg ne is kelljen megállapodni, de azért jó ha itt vannak a kertben, mert adott esetben jól jöhet. Miután az IMF kivonta magát ebből a helyzetből, két kérdés vetődik fel. Egy, meddig marad meg az a kedvező nemzetközi piaci hangulat, ami miatt most nem szorulunk rá egy készenléti hitelre; kettő, ha ez megváltozik, az hogyan strukturálja az elkövetkezendő évek politikai eseményeit. Ne felejtsük el, annak ellenére, hogy a kampánygépezet már most finomhangol, azért messze van 2014 áprilisa, így még bármi előfordulhat.
A kormány nagy kockázatot vállalt, amikor túlfeszítette a húrt (még ha nem is feltétlenül szándékosan), ugyanis a következő évek lehetséges gazdasági változói alapjaiban dönthetik be a magyar államháztartást. Egy ilyen esetben jelenleg nincsen olyan választási alternatívája a kormánynak, amiből arcvesztés, vagy komoly politikai kockázatvállalás nélkül jöhetne ki. Egy esetleges görög csőd, vagy csak tartósan negatív piaci hangulat esetén, meg sem említve a „Kína-lufit”, egy csapásra szűnne meg az ország fenntartható finanszírozása. Ez nem csak azt jelentené, hogy az állam nem tudja tartani a hiánycélt - ezzel elveszítve a több ezer milliárd kohéziós forrást –, mindezek felett még akkor is kénytelen lenne felhagyni a kizárólagosan unortodox eszközök alkalmazásával, ha nem kezdené újra a hiteltárgyalásokat. Utóbbival természetesen csak akkor érdemes komolyan számolni, ha egy kifejezetten extrém lehetőséget vizsgálunk, hiszen az állam nem tudná tartani a hiányt, így ugyanúgy elesnénk a az eu-s pénzektől.
Mivel a Fidesz a kormányzását, arra a két pillérre építette fel, hogy rendbe kell tenni az államháztartási hiányt, illetve hogy ezt nem lehet az állampolgárok további megszorításával tenni, a párt akkora presztízsveszteséget szenvedne el egy ilyen eseményláncolat következtében, amit nagy valószínűséggel már nem biztos, hogy tudna a szabadságharc meg a kényszerpálya kommunikációjának kettősével ellensúlyozni. Egy bukási spirálba keveredve könnyen a második Gyurcsány-kormány sorsára jutna. Valószínűleg így az új választási rendszer sem lenne akadálya, hogy egy hitelesnek látszó, kézzelfogható megoldásokat felmutatni tudó párt/szerveződés könnyedén leváltsa a most még legstabilabb erőt.
Persze lehetőség lenne olyan szélsőségekhez is nyúlni, mint az MNB tartalékai, vagy egy államcsőd, de az egy olyan spirált indítana be, ami hamar banán-köztársasággá alakítaná hazánkat, nem is beszélve arról, hogy szembe megy minden uniós szerződéssel. Bár a kormány gyakran él szélsőséges eszközökkel, valamint a kiszámíthatóságot sem tartja elsődleges szempontnak, jelenleg annak a valószínűsége, hogy ezt megtenné, a nullához konvergál. Tehát ha feltételezzük, hogy a döntéshozók nem akarják kiléptetni az országot az Európai Unióból, és a nemzetközi pénzügyi piacoktól sem akarja elvágni magát a következő évtizedre az ország, akkor a finanszírozás biztosításához vissza kell mennie a Valutaalaphoz, ami már csak akkor hajlandó bármiről is beszélni, ha „gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot látnak”. Egy ilyen eshetőség hatalmas muníciót jelentene az ellenzéki pártoknak, főként a Bajnai Gordon nevével fémjelzett összefogásnak a 2014-es választásokig.
Kérdés, hogy a kormányhoz leginkább lojális szavazótábor ebben az esetben meddig tartana ki, de az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a jelenleg pártot nem választó tömegek egy része már csak a „kisebb rossz eshetősége” miatt is az ellenzék felé tolódna el. A végeredményt a szavazatok mandátumokra való váltásánál csak fokozná a kiábrándult, de hagyományosan jobboldali szavazók erősödő passzivitása. Ezen választók számára az ellenzék szereplői ugyanolyan vállalhatatlanok, mint ahogy ez a baloldalon is történt 2010-ben a Fidesz kapcsán. Valószínűleg, lehetőség nyílna egy olyan politikailag elárvult választói csoport létrejöttére, ami fenntartásai miatt nem támogatna egy Bajnai féle népfrontos formációt, így egy része tovább radikalizálódhat a szélsőjobboldal irányába, másik része pedig adott esetben lehetőséget biztosítana a mérsékelt jobboldal fragmentálódásának. Egy ilyen helyzetben az új, többségi irányba tolt választási rendszer nemhogy védené a második Orbán-kormány stabilitását, de még nagyobbat is bukhat rajta, mintha hozzá sem nyúltak volna.
Érdemes a Fidesz-t olyan szemszögből is megvizsgálni, hogy a nyilvánosság előtt eddig szigorúan összetartó párt, valószínűleg egyre több belső ellentéttel terhelődött az utóbbi időszakban. Az, hogy (Ángyán József esetét leszámítva) mindez inkább csak az olyan szakpolitikai kérdések esetében mutatkozik meg a közönség előtt, mint például a Pokorni – Hoffman konfliktus, három okból ered: egyrészt a párt hagyományosan rögzült kultúrájából, a centrális felépítésből; másodrészt (már talán kevésbé, mint korábban) az Orbán Viktort övező hitből; harmadrészt pedig a kormányt érő folyamatos nyomás összezárást ösztönző hatásából. Nyilvánvalóan jelenleg még semmilyen formában sem jósolható meg a párt belső viszonyainak, vagy a jobboldalon betöltött pozíciójának a változása, de ha csupán a játék kedvéért is, mindenképpen érdemes eljátszani a következő gondolatokkal: Egy teljes politikai és gazdasági kudarc hogyan érintené Orbán pozícióját? Meg tudna-e újulni a Fidesz anélkül, hogy ez bármilyen szakadáshoz vezetne? Egy esetleges új jobb-közép formáció, hogyan strukturálná a pártrendszert? Az utóbbi kérdés még érdekesebb, ha 2014 előtt valósulna meg.
Természetesen mindezek csak eshetőségek, ráadásul sokszor extrém mód azok. Egyelőre az ország finanszírozása biztosított, a Fidesz pedig a legnagyobb és leghomogénebb választói bázissal rendelkezik az összes politikai szereplő közül. Jelenleg csupán azt mondhatjuk biztosra, hogy a kormány halmozottan hátrányos helyzetbe hozta magát, aminek a következménye, hogy egy újabb negatív gazdasági ciklus hatására felgyorsulhat a politikai erőtér átalakulása. De mennyire lehet kormányzóképes egy bal-közép összefogás?..
